Közoktatás
Elutasította a sztrájktörvény felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság
Arra hivatkoznak, hogy korábban már felülvizsgálták.
Arra hivatkoznak, hogy korábban már felülvizsgálták.
A még elégséges szolgáltatással kapcsolatban nyújtottak be korábban indítványt, azonban az Alkotmánybíróság elutasította azt.
A pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítését tartalmazó szabályozás megsemmisítését kérve az Alkotmánybírósághoz fordultak ellenzéki országgyűlési képviselők.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.